Már Romániában és Szlovákiában is nézhető a Magyar Televízió M3 Anno csatornája


Március 10-től még több háztartásban lehet fogni az M3 Anno retrocsatornát, miután az bekerült a UPC Direct szolgáltatásai közé – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szerdán az MTI-vel. Mint írták, a tematikus tévécsatorna már indulásakor mintegy 1,4 millió háztartásban volt jelen. A Nielsen Közönségmérés szerint, a háztartási panelminta adatai alapján, az M3 jelenleg a tévével rendelkező háztartások 45 százalékában fogható, ami 1 millió 775 ezer magyarországi háztartást jelent – írták. Kálomista Zsuzsa, az MTVA archívumért és tartalomkereskedelemért felelős igazgatója, az M3 intendánsa jelezte, Szlovákiában és Romániában is bekerült a csatorna a kínálatba, így a határon túl élő magyarok is nézhetik a műsorokat. Közölte: hamarosan elindítják a Rabszolgasors sorozat vetítését és az ÁSZ című vetélkedő, a Kölyökidőket, a Tereferét és a Legyen a vendégem című műsor ismétlését is. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk