Marosvásárhely, 1908: üzenet az utókornak


Marosvásárhelyen felnyitották hétfőn a Református Kollégium alapkövében talált időkapszulát.

A fémpalackban az 1908-ban élt vásárhelyiek üzentek a mostaniaknak: levelükhöz a mai Bolyai líceum főépületének rajzát, valamint helyi és budapesti újságokat és fémpénzeket mellékeltek.

Az alapkő felbontását élőben közvetítette közösségi oldalán a múzeum és az egyházkerület. Amint Oniga Erika művészettörténész az eseményen elmondta:

a kollégium impozáns épületegyüttesének alapkövét 1908. szeptember 10-én helyezték el.

Korabeli leírások szerint ekkor már több szárnya is állt a kollégium épületeinek. Azért halasztották erre az időpontra az alapkő elhelyezését, hogy része lehessen az egyházkerület Marosvásárhelyen tartott közgyűlése programjának.

A művészettörténész az épületet tervező Baumgarten Sándor építésznek az alapkőletételkor mondott ünnepi beszédéből idézte:

“Az épületet (Isten) addig engedje fennállni, míg az a hit, az igaz hazafiság és a tudomány szolgálatában áll.”

A régészek a téglatest alakú 1 x 0,8 x 0,6 méteres faragott kőtömb fedőlapját leemelve henger alakú fémdobozt emeltek ki. Ebben egy üveghengerbe felcsavarva találták meg a kiváló állapotban megőrződött, jövőnek szánt üzenetet, az aznapi újságok egy-egy példányát és a század elején használatos különböző címletű pénzeket – írta jelentésében az MTI.

A Református Kollégium főjavítása hosszabb ideje zajlik, az alapkövet mintegy másfél hete találták meg a munkások.

Vajda György újságíró, fotós több felvételt készített a történtekről:

Az időkapszula felnyitását megelőző és követő pillanatokról Portik Vilmos marosvásárhelyi alpolgármester (is) közzétett néhány felvételt:

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk