Marosvásárhelyen szervezi meg központi évzáróját és ballagási ünnepségét a Sapientia – Németh Zsolt is részt vesz


Három napos ünnepségsorozattal ballagnak idén a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem diákjai, ebben a tanévben az egyetem Marosvásárhelyen szervezi meg központi évzáróját és ballagási ünnepségét.

A Műszaki és Humántudományok Kar végzős hallgatói június 6-9. között búcsúznak, a ballagási ünnepélyt Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára is megtiszteli, akinek az egyetem alapításában és fejlesztésében betöltött kiemelkedő szerepének elismeréseként átadják a Sapientia EMTE Bocskai István-díját. Az átadó ünnepély június 8-án, szombaton 9 órakor kezdődik az aulában. A rendezvénysorozat csütörtökön délután 18 órakor kezdődik a Sapientiás kocogással. A hagyomány szerint az útvonal a Deus Providebit épületétől a Sapientia koronkai campusáig tart. A kocogás után az egyetem udvarán tábortűz fényében gulyásozásra kerül sor, 21 órától pedig hajnalig tartó buli zárja az első napot. Június 9-én, vasárnap, 21 órától kezdődő kosaras bállal zárul a ballagási rendezvénysorozat, melynek hangulatáról az Orosz Detektívegylet, marosvásárhelyi együttes gondoskodik. közlemény

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk