Meghosszabbították a készültséget Romániában


Szombat estig meghosszabbították Romániában az első- és másodfokú árvízvédelmi készültséget, amely az ország megyéinek felét érinti – közölte pénteken a romániai Országos Vízügyi és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA). A Zsíl Craiova környéki szakaszán pénteken 21 óráig marad érvényben a harmadfokú figyelmeztetés. A hóolvadás és a kiadós esőzések miatt továbbra is árad a Tisza több erdélyi mellékfolyója. Szombat estig másodfokú figyelmeztetés van érvényben a Kraszna Domahida alatti szakaszán, és első fokú készültség a Visón, az Izán, a Láposon, a Túron, a Szamoson, a Berettyón, a Fehér- és a Fekete-Körösön, valamint a Maros Gyulafehérvár feletti szakaszán. A Szerbia felé tartó bánsági folyókon – az Óbégán, a Bégán, a Temesen, a Karason és a Nérán – első fokúra mérsékelték a készültségi szintet. Az olténiai folyókra és a Duna romániai szakaszának az elejére másodfokú figyelmeztetést adott ki pénteken a vízügy. Csütörtökön a Vaskapunál a vízhozam elérte a másodpercenkénti 10 ezer 200 köbmétert, míg a sokéves áprilisi átlag 7900 köbméter másodpercenként. Az árvízvédelmi operatív törzs összesítése szerint Romániában 125 települést érintett az árvíz az ország 15 megyéjében: 8000 hektár mezőgazdasági területet és 27 lakóházat öntött el a víz, négy személyt ki kellett telepíteni, és 23 megyei, valamint 32 községi út került víz alá. A Kárpátok kanyarulatának külső részén fekvő Vrancea megyében hidakat és útszakaszokat is elsodort az áradat, több mint ezer embert részlegesen elszigetelve a külvilágtól: több település csak gyalogosan közelíthető meg. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk