Megszűnt az ingyenes fogászati kezelés


Ezentúl sem a kiskorúak, sem a hátrányos helyzetűek számára nem lesz ingyenes a fogászati kezelés. Romániában a lakosság 80 százaléka küzd valamilyen fogbetegséggel. Megszüntette a fogorvosok támogatását az egészségügyi szaktárca Romániában. Az Európai Unióban Romániában a legrosszabb a lakosság fogazatának állapota, és a fogorvosok szerint így tovább romolhat. Ez így nem mehet tovább, a helyzet megalázó az orvosok és a betegek számára is – mondta a Duna Híradónak Boitor Orsolya fogorovos. A Kamara felháborítónak tartja a szaktárca döntését. Álláspontjuk szerint a törvény is előírja, hogy az alacsony keresetűeket és a kiskorúakat ingyenesen kell kezelni. A rendelők eddig havi 70 ezer forintnak megfelelő összeget kaptak. Ez az összeg eddig is nagyon kevés volt, ebből alig tudtunk boldogulni, így is csak a gyerekek minimális kezelésére futotta. Most ez megszűnt. Tragikus az egész, nem tudom, mit fogunk csinálni – nyilatkozta Simu Flaviu, a Szatmár Megyei Fogorvosi Kamara elnöke. A romániai fogorvosok szerint megoldás lehetne iskolai fogorvosi rendelők működtetése, erre azonban a legtöbb önkormányzatnak nincs pénze. Duna Híradó

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk