Mit hoz a kijárási korlátozások enyhítése? Klaus Iohannis bejelentése


A kormány tagjaival egyeztetett szerda délután az államfő arról, hogy miként szükséges eljárni a szükségállapot május 15-ei lejártát követően. A várható intézkedéseket ismertette Klaus Iohannis.

Klaus Iohannis államfő bejelentette: május 15-e, a rendkívüli állapot lejárta után az egész országban

kötelezővé teszik a maszkok viselését a tömegközlekedési járműveken és a zárt terekben.

Ugyanakkor várhatóan feloldják a kijárási korlátozásokat, tehát

nem lesz már szükség előre megírt nyilatkozattal magyarázatot adni a lakás elhagyására.

A gyülekezési korlátozások azonban feltehetően még sokáig érvényben maradnak – figyelmeztetett Iohannis.

A korlátozásokat csak fokozatosan fogják feloldani a koronavírus-fertőzés további terjedése függvényében.

„A vírus nem tűnik el, meg kell tanulnunk együtt élni a járvánnyal. Ez szabad fordításban annyit tesz, hogy a hatósági tiltások fokozatos feloldásával egy időben fokozatosan növekszik majd mindannyiunk felelőssége” – hangsúlyozta az elnök.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk