Muszlim önkéntesek segítenek a csíksomlyói búcsú előkészületeiben


Tizenöt muzulmán vallású egyetemi hallgató végez önkéntes munkát a következő héten a pünkösdi búcsúra készülő Csíksomlyón – közölte pénteken a Székelyhon portál. Az amerikai Carnegie Mellon University katari intézményének Katarból, Bangladesről, Pakisztánból, Jordániából, Líbiából, Iránból, Marokkóból, Nepálból, az Egyesült Államokból és Kanadából származó hallgatói nyolc napra érkeztek Csíksomlyóra, hogy önkéntes munkájukkal könnyítsék a helyi közösség életét, megismerkedjenek egy számukra új kultúrával, és jelenlétükkel a helybelieket is az önkéntes programokban való aktívabb részvételre motiválják.

Az önkéntesek a Care2Travel nonprofit szervezet koordinálásával kerültek a Szent István Kollégiumhoz, amelynek képviselői úgy látták, Csíksomlyón bőven akad tennivaló számukra. Részt vesznek egyebek közt a Barátok Feredőjénél zajló szombati kalákában, a Kis-Somlyó-hegy sípálya melletti részének kitakarításában, a kollégium zöldség- és fűszerkertjében végzendő munkában, és gyermekekkel is foglalkoznak. Kedves Péter, a program egyik szervezője a portálnak elmondta, a vendég önkéntesek egyelőre “egy kicsit meg vannak szeppenve” és nem tudják, hogyan kell viselkedniük, de érkezésük óta tart a felkészítésük, ami nemcsak az önkéntes munkára, hanem a helyi viszonyok megismertetésére is kiterjed. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk