Nem akarta Ponta, hogy elázzon a bugyija


Nevetségessé tette magát Victor Ponta és Liviu Dragnea, mondta az államfő szerdán, az Adevarul lap internetes platformján élőben sugárzott videóinterjúban. A miniszterelnök és helyettese kedden szemlét tartott Teleorman megyében, amelyet húsvétkor áradások sújtottak. Az ekkor készült felvételek visszatetszést keltettek, miután a két tisztségviselő gumicsónakban ülve járta körbe az egyik falut, amelyet csendőrök húztak az alig térdig érő vízben. „Ha árvizet mész nézni, számíthatsz rá, hogy mindened elázik. Még a bugyid is“ – mondta Băsescu. Hozzátette: bármilyen magas rangú tisztségviselőről legyen szó, nem teheti meg, hogy ne ugyanúgy a térdig érő vízben járjon, mint azok az emberek, akik megpróbálták menteni a menthetőt.

Ponta-Dragnea-Teleorman
Az Adevarul ugyancsak szerdai számában írt arról, hogy Teleorman megyében az ingatlantulajdonosoknak mindössze az 5 százaléka kötötte meg a kötelezőnek nevezett lakásbiztosítást, így a kártalanítás feladata egészében a hatóságokra hárul. Victor Ponta miniszterelnök már kedden bejelentette, a kormány mai ülésén döntenek arról, milyen mértékben nyúlnak bele a költségvetésbe, hogy a vidék infrastruktúráját és a lakóházakat helyreállítsák. A Teleorman megyei Vészhelyzeti Felügyelet szerdán közzétette jelentését a károkról, eszerint a húsvéti áradások a megye 27 településén, több mint 160 ingatlanban és 639 gazdasági épületben okoztak kárt. Öt embert és több mint 800 háziállatot kitelepítettek. Károsodtak továbbá egy híd tartópillérei az E70-es európai úton. A megyei utakon négy hidat és 45 kishidat rongált meg az ár, ugyanakkor több mint 50 kilométer megyei út, 2265 hektár erdő és csaknem 47 hektárnyi faiskola is víz alá került. mediatica

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk