Nyárádmagyaróson tartja aranymiséjét Kozma Imre


Egy székelyföldi kis faluban, a nyárádmagyarósi katolikus közösségnek tartott aranymisével zárja a pappá szentelésének ötvenedik évfordulóját ünneplő jubileumi évét Kozma Imre atya – közölte a Betegápoló Irgalmasrend hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében. Az irgalmasrend magyarországi vezetője, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke a Szent Imre tiszteletére szentelt kis templomban november 10-én celebrál szentmisét. A templomot két évvel ezelőtt adtak át a közösségnek, amely mintegy száz esztendőt várt a kápolna megépülésére – írták. Emlékeztettek arra, hogy Kozma Imre támogatásával 2009-ben kezdődött meg a nyárádmagyarósi templom építése, amelyet 2011 novemberében szenteltek fel. A közleményben idézték Kozma Imre szavait is: “A nemzetet nem lehet országhatárokkal körülvenni, hanem minden egyes magyar, éljen bár jelenlegi országhatárainkon kívül, a nemzethez tartozik. Egy nemzet vagyunk. Ezért a szomszédos országokban élő magyar testvéreink számára bármifajta együttműködés a lelki egységet szolgálja”. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk