Orvosok, patikusok a Szervezett Bűnözés-ellenes Igazgatóságon. Házkutatások voltak Maros megyében is, 4 személyt letartóztattak!


Négy személyt őrizetbe vettek, miután hétfőn 29 házat átkutattak a Terrorizmus és Szervezett Bűnözés-ellenes Igazgatóság (DIICOT) emberei, és 14 orvost, illetve patikust bekísértek a szervezet székhelyére. Azzal gyanúsítják őket, hogy csalást követtek el a gyógyszerek ártámogatásának igénylésében. Házkutatások négy megyében voltak, közöttük Maros megyében is. Az őrizetbe vett személyek között van marosvásárhelyi is. A hétfői akció nyomán jelentős mennyiségű olyan gyógyszert találtak, amelynek nem igazolható a származása, illetve nagy összegű valutát is lefoglaltak. A hatóságok szerint egy 14 személyből álló bűnszövetkezetről van szó, amelynek működését sikerült felderíteni. mediatica

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk