Petőfi-szobrot avattak Marosludason


Az elmúlt évtizedben nem volt köztéri rendezvény Marosludason, az itt élő magyar közösség számára ezért különösen fontos volt 2013. szeptember 1-je, amikor a város egyik terén felavatták Petőfi Sándor mellszobrát. Az eseményen részt vett Kelemen Hunor szövetségi elnök, Borbély László politikai alelnök, Kerekes Károly parlamenti képviselő, Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros Megyei Szervezetének elnöke, a Szövetség helyi önkormányzati vezetői, valamint nagyszámú érdeklődő, helyi lakos. „A választásaink mindig meghatározzák cselekedeteinket, az, hogy kit és hogyan ünneplünk, nagyon sokat elmond rólunk. A magyar irodalom jeles alkotói közül nagyon sok személyiségnek lehet és kell szobrot állítani, ám Petőfi Sándor személye egy nagyon fontos és jelképes választás” – kezdte ünneplő beszédét az RMDSZ elnöke. Elmondta, a Petőfi kultusz nagyon erős Erdélyben, amelynek a 21. században kiemelt jelentősége van. „Petőfi Sándor a nemzet költője, a szabadság költője, aki forradalmasította a magyar költészetet, és forradalmárként a penna mellett kardot is ragadott a zsarnokság ellen. Ám az ő személyisége ennél sokkal több, ma, a 21. században. Petőfi évtizedek óta a magyar nemzet lelkiismerete. És aki a nemzet lelkiismeretére hallgat, az jó úton jár. A marosludasi magyar közösség választása, döntése a Petőfi mellszobor mellett egy olyan értékválasztás, amely jelzi, ennek a közösségnek fontos a szabadság szeretete, mélyen él itt a szabadság iránti vágy. Nekünk ma ugyan nem karddal, de nap mint nap csatát kell vívnunk. Harcolunk anyanyelvi jogainkért, oktatásunkért, identitásunkért, szimbólumainkért. Mindezt erős talapzaton állva tesszük, így építjük Erdélyben a magyar jövőt mindenhol, ahol az elmúlt ezer esztendőben nyomainkat őrzi szülőföldünk. Petőfi egy olyan választás, amely a ludasi magyar közösség erejét, hitét, és elszántságát bizonyítja!” – hangsúlyozta ünnepi beszédében Kelemen Hunor. A Szövetség elnöke külön gratulált az RMDSZ helyi alpolgármesterének, tanácsosainak és vezetőinek, hogy megvalósították a közösség vágyát, elhelyezték az első, magyar személyiséget ábrázoló köztéri szobrot Marosludason. „Petőfi Sándor szellemiséget, lelkiséget ad a közösségnek. Az a sok száz Petőfi szobor, amely a magyar nyelvterületen van felállítva, mind ezt jelképezi. Ezért van helye itt, Marosludason is” – hangsúlyozta felszólalásában Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros Megyei Szervezetének elnöke, aki külön köszönetét fejezte ki Simon Attila helyi szobrásznak a Petőfi mellszobor elkészítéséért. rmdsz-tájékoztató

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk