Rendőrtemplomot avattak Déván


Ortodox templomot avattak hétfőn a Hunyad Megyei Rendőrkapitányság dévai székhelyének udvarán, a templomban a szóvivő hirdet majd igét kollégáinak – jelentette a Mediafax hírügynökség. A templomot Laurentiu Streza, Erdély ortodox érseke szentelte fel. A fagerendákból épített kisméretű templom a Dicsőség a román rendőrnek elnevezésű épületegyüttesben kapott helyet A román rendőr emlékműve mellett. A hírügynökségi jelentés szerint az épületet közadakozásból és “költségvetésen kívüli forrásokból” építették “a rendőrség társult struktúráinak” kérésére és támogatásával, és Mina vértanúnak, a bűncselekmények károsultjai védőszentjének nevére szentelték fel. “A szent hajlék a Hunyad megyei rendőrök, családjaik és a dévai hívek lelki szükségleteit elégíti majd ki” – jelentette ki Bogdan Nitu, a Hunyad megyei rendőrkapitányság szóvivője, aki az egyházi szolgálatot is ellátja majd a rendőrök templomában. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk