Soós Zoltán a leendő marosvásárhelyi alpolgármesterekről


A pártok megegyezésén múlik, hogy milyen koalíció alakul a városi tanácsban, és kik lesznek az alpolgármesterek Marosvásárhelyen, jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Soós Zoltán megválasztott polgármester. Fotó: Soós Zoltán kampánystábja.

Hozzátette: az alpolgármesterek kilétét érintő kérdésbe azonban neki is beleszólása lesz.

Megjegyezte: a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) lesz a legnagyobb, frakciója a helyi önkormányzati testületben, így a szövetség megkerülhetetlen lesz a tárgyalásokban. Kedvezőnek találta, hogy az RMDSZ is megértette a változás igényét, és a teljes frakcióját lecserélte. Így a korábbi intrikák már nem nehezítik a pártok közötti együttműködés kialakítását.

A politikus valószínűnek tartotta, hogy jövő héten már megnevezhetik az alpolgármestereket, és az elkövetkező két-három hétben letehetik a hivatali esküt.

A vasárnapi választáson Soós Zoltán a szavazatok 50,54 százalékát szerezte meg. A leköszönő polgármester által utódnak szánt Claudiu Maior mintegy fele annyi szavazatot kapott, mint a magyar pártok által támogatott Soós.

A 23 tagú helyi tanácsba az RMDSZ 11, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) 4, a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Szabad Emberek Pártja (POL), a Pro Románia Párt és a Népi Mozgalom Párt (PMP) két-két képviselőt juttatott be.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk