Szánalmas – 43 km/h a vonatok átlagsebessége Romániában


A vasúti pálya gyatra állapota miatt a személyvonatok átlagsebessége óránként 43 kilométerre, a tehervonatoké átlagosan 21 kilométerre csökkent – jelentette ki Nicolae Micu. A vasúti infrastruktúrát fenntartó CFR vezérigazgatója szerint ez az átlagsebesség mintegy húsz kilométerrel kevesebb a „sok évvel ezelőtti” átlagnál. Nicolae Micu szerint a több mint tízezer kilométer romániai vasúti pályából mintegy 8000 kilométeren lenne esedékes a teljes felújítás. A CFR azonban ebben az évben csak 78 millió lejt kapott a költségvetésből pályafelújításra, ebből pedig csak 22 kilométernyi pálya teljes felújítása végezhető el. A vezérigazgató elmondta, ha a társaságnak sikerülne behajtani a kereskedelmi partnerei tartozásait, és kifizetné saját tartozásait, mintegy százmillió dollár forgótőkéje maradna, amely lehetővé tenné a nagyobb léptékű pályafelújítási munkálatok elindítását. Rozoga a pálya

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk