Szélriadó és havazás-figyelmeztetés!


Nálunk is érvényes másodfokú szélriasztás adtak ki kedden a meteorológusok.

A figyelmeztetés este 9 óráig hatályos között a Keleti-Kárpátok és a Déli-Kárpátok magasasan fekvő régióiban, Maros, Hargita és Kovászna megyében is. Főként 1700 méter fölött erősen fog fújni a szél, a széllökések sebessége meghaladhatja a 120-130 kilométeres sebességet óránként.

Az ország legnagyobb részében ugyanakkor esőre lehet számítani. Felhőszakadások is előfordulhatnak, a déli, keleti és középső területeken dörgés-villámlás és elszigetelten jégeső is lehetséges. A csapadék mennyisége meghaladja a 25-30 litert négyzetméterenként, kisebb kiterjedésű területeken pedig a 40-60 litert is.

Az idő fokozottan lehűl a nyugati, délnyugati és helyenként a középső országrészben, jóval az ebben a periódusban megszokott hőmérsékleti értékek alá. A magas hegyvidéken vegyes csapadékra is számítani lehet.

A szakemberek ugyanakkor egy másik elsőfokú, rossz időre vonatkozó riasztást is kiadtak, amely kedd este 9 órától szerda este 6 óráig lesz érvényben az Erdélyi-szigethegység vidékén és a Keleti-Kárpátokban, ahol a szél meghaladhatja a 90-100 kilométeres sebességet óránként. Máramarosban, a Körösök-vidékének legnagyobb részében és Erdély északnyugati felében is megerősödik a szél, elérve az 55-65 kilométeres sebességet óránként.

A szerdára virradó éjszaka és szerdán az Erdélyi-szigethegység és a Keleti-Kárpátok gerincein havaseső és havazás is várható.

AGERPRES

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk