Szemétmizéria a Kövesdombon – a Salubriserv válasza


Felháborodott hangon hívott fel egyik olvasónk azt panaszolva, hogy a kövesdombi Koós Ferenc utcából immár két hete, hogy nem vitték el a háztartási szemetet a panelházak környékéről. Azt mondta, ökológiai bombán ülnek, amely bármikor robbanhat, és szerencsétlennek nevezte, hogy a Salubriserv hulladékgazdálkodási vállalat nem tájékoztat az ügyben.

Megpróbáltunk információt szerezni a kérdésben, de az ügyeletes kisasszony röviden kifizetett. Nem tudja, miért állt elő a helyzet, és nincs is, akitől megkérdezhetné, mert az illetékes vezetők nem tartózkodnak a székhelyen, válaszolta.

Természetesen nem hagyjuk annyiban a dolgot, előbb-utóbb úgyis kerül majd valaki, aki tájékoztasson a kérdésben. Addig is itt van néhány kép, a Punctul című hetilap honlapjáról, amely ugyancsak szóvá tette a helyzetet.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk