Szülőföldön magyarul – már utalják az oktatási-nevelési támogatást


Elkezdték a Szülőföldön magyarul pályázat alapján kifizetendő oktatási-nevelési támogatások átutalását, október végéig több mint 156 ezer magyarul tanuló erdélyi gyermek részesül a 250 lejes, évente egyszer folyósított anyagi segítségben – közölte a pályázatokat kezelő Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ) elnöke, Burus Siklódi Botond. Augusztus végén vagy szeptember elején már sokan megkapták az értesítést, a pontos időpont feltüntetésével, hogy mikortól jelenik meg az OTP bankban nyitott számlájukon az oktatási támogatás, s sokaknak feltűnt az is, hogy idén az összeg jelentősen kisebb, mint az előző években. A magyar kormány az ország gazdasági helyzetére hivatkozva kénytelen volt csökkenteni az oktatási-nevelési támogatás összegét, idén 5200 forinttal kevesebb jut minden magyarul tanuló gyermeknek, és most szeptember-októberben 17.200 forintnak megfelelő lejt utalnak át – magyarázta az RMPSZ elnöke, aki azt is elmondta, ígéretet kaptak, amennyiben lehetőség és fedezet lesz rá, a magyar kormány az év végéig átutalja a maradék 5200 forintot is. A támogatások folyósítása névsor szerint történik, hetente 15-20 ezren kapják meg pénzüket. Ebben az évben Romániából megközelítőleg 108 ezer pályázat érkezett, összesen 156.573 iskolás és óvodás részesül a magyar állami támogatásban. a Háromszék jelentése alapján

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk