Tavaszi jegyeskurzus Marosvásárhelyen


A Katolikus Családpasztorációs Iroda szervezésében 2016. április 12-én, kedden újabb jegyeskurzus indul Marosvásárhelyen. A jegyeskurzus egyházi és szakmai segítség fiataloknak, akik házasságra készülnek, lehetőség a párkapcsolat elmélyítésére, egyben ismerkedési lehetőség más párokkal, közösségben való felkészülés a szentségi házasságra és a keresztény családi életre. A kurzus nyolc hétig tart és június 7-én ér véget.

A találkozók kedd esténként vannak 19.00-21.00 óra között. Lelkész, orvos, pszihológus szakemberek és keresztény házaspárok a meghívottak. Az együttlétek formája interaktív, nemcsak előadások meghallgatásából áll, hanem beszélgetésekből, csoportmunkából. Elsősorban mindazok jelentkezését várják, akik 2016-os év folyamán szeretnének összeházasodni, de jelentkezhetnek olyan párok is, akik szeretnék jobban megismerni önmagukat és kapcsolatukat. Jelentkezni április 9-ig lehet Szénégető Istvánnál: szenegetoi@gmail.com, 0743-138.784. közlemény

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk