Távozik az autópálya-kezelő társaság vezetője – hóeltakarítás helyett mulatott


Lemondott Mircea Pop az Országos Autópálya és Főútkezelő Társaság (CNADNR) vezérigazgatói tisztségéből, jelentette be Victor Ponta kormányfő, kifejtve, elfogadhatatlan, hogy „az alkalmazottak dolgoznak, a vezetők pedig a Bâlea-tónál töltik az időt”. A kormányfő leszögezte, a miniszterelnök ellenőrző testülete által végzett ellenőrzés után a kormányba hívta Mircea Pop igazgatót, és az a tárgyalás nyomán benyújtotta lemondását az Országos Autópálya és Főútkezelő Társaság éléről. A kormányfő rámutatott, az országutak kezelésének feladatkörét időlegesen az igazgató-helyettes veszi át. A CNADNR vezetőségi tagjai csütörtökön a tavalyi év mérlegét, illetve a 2013-as költségvetést elemző „operatív ülésen” vettek részt a Bâlea-tónál, a megbeszélések azonban az este folyamán véget értek, és a résztvevők távoztak a tótól a csütörtökről péntekre virradó éjszaka, tájékoztatott a vállalat a múlt hét végén. A sajtó pénteken arról számolt be, hogy a CNADNR vezetői a hegyekben mulattak, bár a meteorológusok figyelmeztettek, hogy az időjárás fokozatosan rosszra fordul. Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes pénteken kritikával illette az Országos Autópálya és Főútkezelő Társaságot (CNADNR) azért a módért, ahogyan az az információkat bemutatta a kormányba összehívott téli parancsnokságnak, figyelmeztetve, hogy a vállalat „a gyenge láncszem”. „Vagy eljönnek ide, hogy tájékoztassanak, vagy nem” – mondta Liviu Dragnea a CNADNR tagjainak a téli parancsnokság ülésén, hozzátéve, hogy „ez az utolsó alkalom, amikor ezt az országos hebegést-habogást elfogadja”. Dan Şova tárca nélküli miniszter, akinek a koordinálása alatt áll az országos vállalat, nem volt jelen az ülésen. Dragnea hangsúlyozta, nincsenek már problémák a megyei tanácsokkal, ehelyett nehézségek támadtak a CNADNR-vel kapcsolatban. A téli parancsnokság pénteki ülésén több helyi hatóság is elpanaszolta, hogy nem tudtak hatékonyan kommunikálni a CNADNR képviselőivel az elmúlt napokban, nem is beszélve az elmúlt órákról. NyJ | Mediafax

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk