Több matek és idegennyelv óra az előkészítő osztályban


Véglegesítette az oktatási kerettervet a tanügyminisztérium. Ennek értelmében az idegen nyelv oktatást és a matematikát már az előkészítő osztályban elkezdik, II. osztálytól pedig heti egy órával bővül a matek órák száma. A februárban közvitára bocsátott tanterv végleges változata meg is jelent a Hivatalos Közlönyben. A dokumentum szerint az idegen nyelv tanulását már az előkészítő osztályban elkezdik a kisiskolások heti egy órában, harmadik és negyedik osztálytól pedig heti két órában. Az új program szerint a kisiskolásoknak eggyel több matematika órájuk lesz hetente, illetve eggyel nő a vizuális művészetek és képességfejlesztő órák száma is. Az új tanterv alkalmazása lépésben történik: a szeptemberben kezdődő tanévben az előkészítő osztályok és az első osztályok kezdik az új tanterv szerinti oktatást, majd a 2014-15-ös tanévben a másodikosok is új tanterv szerint kezdik az iskolát, 2015-16-tól pedig felzárkóznak a harmadik és negyedik osztályosok is. NyJ

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk