Folytatódott a Tőkés-Csűry csörte: itt az újabb besúgói jelentés!


Egy újabb besúgói jelentés szövegét hozta vasárnap nyilvánosságra Tőkés László, melyet állítása szerint Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspöke adott 1985 januárjában a Securitate kommunista politikai rendőrségnek.

A jelentés ezúttal egy Chis Geza (Chis a Kiss románul leírt változata) fedőnevű besúgótól származik, de a besúgó hálózati dossziéjának a száma ugyanaz, mint annak a Kiss fedőnevű besúgónak, akinek hét besúgói jelentését tette közzé pár napja Tőkés László. A feljegyzést készítő Molnár János szegedi egyháztörténész megjegyzése szerint a hálózati dosszié száma arra utal, hogy valamennyi jelentés ugyanattól a személytől származik. Ezekben a Securitate informátora partiumi református lelkészekről közölt sok esetben terhelő információkat.

Az MTI-hez vasárnap eljuttatott nyilatkozatában Tőkés László kijelentette: a Csűry István tiszta múltját igazoló korábbi iratok “önmagukban mindaddig semmit sem bizonyítanak, amíg Csűry István, alias “KISS” 5249. számú hálózati dossziéját a CNSAS (a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács) nem tudja vagy nem hajlandó a rendelkezésünkre bocsátani”.

Tőkés László nehezményezte, hogy az egyházkerület esperesei Csűry István mellett foglaltak állást. Kijelentette, az esperesek állításával ellentétben ő nem támadja egyházát, hanem éppen védelmezni próbálja “a volt ügynököktől és az egyházunkban továbbra is jelen lévő titkosszolgálattól”. Reményét fejezte ki, hogy az aláíró esperesek nagyobb része az adatok hiányos ismeretéből fakadóan, puszta jóhiszeműségből vagy lélektani nyomás hatására csatlakozott a “Csűry István melletti hűségnyilatkozathoz”.

Az európai parlamenti képviselő nyomatékosította: nem “lejárató kampányt” folytat – amint az esperesek nyilatkozatában szerepelt -, hanem a valós tényállást próbálja bemutatni, amely a (szegedi) Molnár János egyháztörténész kutatásainak az eredménye”.

A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) ugyan 2009-ben olyan iratot állított ki az akkori püspökjelöltről, amely szerint “nincs arra vonatkozó adat, hogy Csűry István a Securitate ügynöke vagy besúgója lett volna”, Molnár János egyháztörténész olyan jelentéseket talált egyes erdélyi lelkészek megfigyelési dossziéiban, amelyek minden bizonnyal Csűrytől származnak. Az 1980-as évek második feléből származó besúgói jelentések forrásaként Molnár János egyháztörténész a szalárdi református lelkészt azonosította. Ebben az időszakban pedig Csűry István szolgált a szalárdi református gyülekezetben.

A KREK esperesei csütörtökön közös nyilatkozatban védték meg Csűry István püspököt Tőkés László korábbi püspök vádjaival szemben.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk