Vásárhelyi forgatagot szerveznek a Kolozsvári Magyar Napok mintájára augusztusban


A Kolozsvári Magyar Napok mintájára augusztusban Marosvásárhelyen is magyar kulturális napokat szerveznek – jelentették be hétfői sajtóértekezletükön a kezdeményezők: Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Maros megyei elnöke és Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) önkormányzati képviselője. A Vásárhelyi forgatag elnevezésű ötnapos rendezvénysorozat intézményi hátterét a most szerveződő Marosvásárhelyért Egyesület fogja biztosítani, amely – a kezdeményezők szerint – élvezi a magyar pártok, egyházak és egyesületek támogatását. Portik Vilmos felidézte, hogy Mátyás király 1482. augusztus 28-án írt kiváltságlevelében adott vásártartási jogot az akkor még Székelyvásárhelyként ismert településnek, amely meghatározta további fejlődését. Mint mondta, az évfordulóra időzítve az idei, első Vásárhelyi forgatagot augusztus 28-a és szeptember elseje között rendezik. Tájékoztatása szerint a koncerteket, kiállításokat, a helyi termékek vásárát, a népművészeti és kézműves vásárt, a színházi forgatagot, a marosvásárhelyiek világtalálkozóját a Bolyai téren, a várban, a Vártemplom mellett, a Maros-parti Sörpatika környékén akarják megszervezni, vagyis olyan helyszíneken, amelyek magyar kulturális jellege ma is meghatározó. Kifejezte reményét, hogy a Vásárhelyi forgatag betöltheti azt az űrt, amelyet a Kolozsvárra költöző Félsziget fesztivál távozása okoz, ugyanakkor a magyar kulturális örökséget népszerűsítő, egy életteli közösség hangulatát árasztó rendezvénye lesz Marosvásárhelynek. Soós Zoltán fontosnak nevezte a magyar kulturális napok megszervezését a marosvásárhelyi románság szempontjából is. “Ez egy lehetőség, hogy jobban megismerjenek minket, hogy ne lehessen manipulálni az embereket a magyar kérdéssel” – magyarázta a múzeumigazgató. A kezdeményezők önkormányzati és pályázati forrásokból, vállalkozói támogatás bevonásával akarják megrendezni a Vásárhelyi forgatagot. Azt remélik, hogy – a kolozsvári városházához hasonlóan – Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester is felismeri a rendezvényben rejlő lehetőséget, és nem fog akadályokat gördíteni a magyar kulturális napok meghonosítása elé. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk