Mégsem épül meg az autópálya!


Autópályaépítésben újabb kudarcot könyvelt el a román állam, miután nem talált magánbefektetőt a Brassót Comarnickal összekötő sztrádaszakasz kivitelezésére. A 60 kilométernyi útról, amely nagyban lerövidítené a Cenk alatti település, valamint a főváros közötti menetidőt, a francia Vincivel, az osztrák Strabaggal és a görög Aktóval folytak tárgyalások, azonban ezek nem vezettek eredményre. A három vállalat konzorciuma nem tudott finanszírozást szerezni a munkálatokra, így az Országos Autópálya- és Főútkezelő Társaság (CNADNR) immár elutasítja a köz- és magánszféra partnersége alapján elképzelt projekt megvalósítását. Ehelyett a Digi24 értesülése szerint állami alapokból építenék meg a kérdéses sztrádaszakaszt.

Az elképzelések szerint a 60 kilométeres, Prahova-völgyi autópálya megépítése 1,8 milliárd euróba került volna, ami a 26 évre tervezett koncessziós időszakra vonatkozóan kiegészült volna a karbantartási díjakkal, így elérte volna a 8,4 milliárd eurót. Az összeg jelentősen meghaladja azt, amely az Országos Közlekedési Infrastruktúra-fejlesztési Tervben szerepel, abban ti. 997 millió euróban állapították meg a beruházás értékét. A pálya kijelölt nyomvonalán a legdrágább szakaszok Posada és Azuga, illetve Azuga és Surduc között vannak, becslések szerint egyetlen kilométer megépítése itt 21,7 millió euróba kerül. A román állam harmadszor bizonyult sikertelennek a Brassó-Comarnic autópálya megépítésében, miután 2005-ben és 2010-ben sem sikerült beindítani a munkálatokat. mediatica

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk