Kiderült, miért Orbán a főszereplő a vizes vb himnuszában


Rohamtempóban kellett Demjén Rózsiéknak megírni a vizes vb dalát két éve. Az énekes azt állítja: bár az Úszó Szövetség elnöke, Gyárfás Tamás megígérte, hogy ha megnyerjük a rendezés jogát, akkor visszatérnek az anyagiakra, ebből nem lett semmi – írta a BorsOnline. Pedig saját zsebből kellett stúdiót bérelniük, az operaházban dolgoztak, kórust alkalmaztak és mint panaszkodott: azóta is azt hallják vissza, hogy ingyen vállalták a munkát, pedig nincs így. Az ehhez készült videóhoz pedig semmi közük, azt Duljánszky Tibor jegyezte, aki már a Nap TV-ben is Gyárfással dolgozott.

Ezzel ellentétben az úszó elnök azt állítja: a dal nagyon szép, küldetését betöltötte és a művészek hozzáállását mutatja, hogy egykor ingyen vállalták a felkérést.
A lap egyébként összeszámolta, hogy ki hányszor látható a vizes vb himnusz klippjében: Orbán Viktor 9-szer Kósa Lajos 7-szer Gyárfás Tamás 6-szor Hosszú Katinka 4-szer Borkai Zsolt 3-szor Gyurta Dániel 2-szer Tarlós István 1-szer Cseh László 0-szor Gyárfás erre azt a magyarázatot adta, hogy ahogy halad előre a vb-rendezés folyamata, folyamatosan frissül a videó képi anyaga is. Orbán Viktor főszerepléséről pedig azt mondta: “Minthogy ebben eddig a pályázat elnyerésétől az uszoda alapkőletételéig bezárólag a miniszterelnök meghatározó szerepet vállalt, aligha lehetne – és ezt nem is akartuk – megkerülni a személyét. Ha bármely párt első embere nagy örömünkre ilyen tevőleges szerepet vállal az úszó-vb sikere érdekében, akkor természetesen helyet kap a filmben.” Magyarország a 2017-es vizes világbajnokságot rendezheti meg, helyszínekül Budapestet és Balatonfüredet jelölték ki. Ennek örömére a Magyar Úszó Szövetség kitett Youtube-csatornájára egy dalt még május 21-én, amit az esemény himnuszának szánhatnak. Az “Ússz, amíg élsz” című szerzeményt Demjén Rózsi énekli rajta, ám a hozzá montázsolt alacsony színvonalú videón feltűnően gyakran bukkan fel a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor – fedezte fel az Index. Érdekesség, hogy ezt a dalt egy másik, de igen hasonló videóval már 2013-ban is feltöltötte az Úszó Szövetség, és annak a jelenteiben szintén igencsak sokat látni a kormányfőt. ► propeller

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk