A befizetett adó és a visszakapott összegek aránya alapján Románia középmezőnyébe tartoznak a magyar többségű megyék


A befizetett adó és a költségvetésből visszakapott összegek aránya alapján Románia középmezőnyébe tartoznak a magyar többségű megyék – derült ki abból az összeállításból, amelyet a Transindex portál tett közzé kedden a 2016-os év első kilenc hónapjának a pénzügyi adatai alapján.

A portál közérdekű adatigényléssel kapta meg a román pénzügyminisztériumtól a társasági adó, jövedelemadó, áfa, illetve jövedéki adó formájában befizetett összegek megyei bontását, és a megyéknek visszautalt összegek statisztikáját.

Ezek szerint az államháztartásnak a megyékből és a fővárosból származó bevételei az első kilenc hónapban elérték a 89,9 milliárd lejt, ebből visszaosztás vagy minisztériumi utalások formájában összesen 33,3 milliárd lej, azaz az összeg 37 százaléka jutott vissza helyi szintre.

Az adatok szerint az egész országban beszedett adó több mint kétharmadát (67,5 százalék) Bukarestben összesítették. Ez annak tulajdonítható, hogy a román törvények szerint a nagyvállalatok a fővárosban adóznak. Bukarest az általa begyűjtött adónak csupán a 13 százalékát kapta vissza, de ez is öt és félszer több, mint a székelyföldi Kovászna, Hargita és Maros megyének visszaosztott összegek együttvéve.

A megyei bontás azt mutatja, hogy Románia negyvenegy megyéje közül csak 11 fizetett be többet, mint amennyit visszakapott, harminc megyének viszont több jutott, mint amennyit befizetett. A befizető megyék rangsorát Konstanca vezeti (a befizetések 26 százalékát kapta vissza), utána a Bukarestet körülvevő Ilfov (33), Brassó (34), Kolozs (44), Prahova (52), Temes (53) valamint Dolj (73), Iasi (78), Szeben (80) és Arges (97) megyék. Nagy mértékben különbözik az eltartott megyék eltartottsági foka. A legeltartottabb megye, a dél-romániai Teleorman csaknem háromszor annyit kapott vissza a költségvetésből, mint amennyit befizetett (292 százalék), további nyolc megye pedig a befizetései több mint kétszeresét kapta vissza. Ezek a bánsági Krassó-Szörényt leszámítva Kárpátokon túli megyék.

A jelentős magyar lakossággal rendelkező erdélyi megyék közül Bihar a befizetett adók 101 százalékát, Maros 104, Arad 108, Szatmár 130, Kovászna 138, Hargita 144, Szilágy pedig 159 százalékát kapta vissza.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk