A Ford Románia a motorgyártást is mérsékli a gyenge kereslet miatt


A Ford Románia a gépkocsik mellett, a motorgyártást is mérsékli novemberben Craiován működő gyárában, miután Európában csökkent a kereslet az amerikai gépkocsi iránt. A cég keddi közleménye szerint a motorgyártó részlegen foglalkoztatott mintegy 1400 dolgozót nyolc nap kényszerszabadságra küldik novemberben, a gépkocsigyártó részlegen dolgozó 2500 ember pedig 13 munkanapot kénytelen kihagyni. A gépkocsigyártó részleg dolgozói már októberben is 13 napot voltak kényszerszabadságon, de szeptemberben is csökkentették a gyártási ütemet. A kollektív munkaszerződés értelmében a kényszerszabadság idején a dolgozók megkapják az alapbérük 80 százalékát. A Ford arról biztosította az alkalmazottakat, hogy rugalmas gyártókapacitással rendelkezik, így amennyiben ismét fellendül a kereslet, készen állnak újból növelni a gyártás ütemét. Az Agerpres hírügynökség szerint a Ford 800 millió eurót ruházott be a romániai gyárába, amely naponta 370 gépkocsit és ezer motort gyártott eddig. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk