A kormányon belül is megoszlanak a vélemények: maradjon vagy nőjön a 4050 lejes minimálbér?


A kormány főtitkára, Ștefan Radu Oprea (PSD) szerint a minimálbér emelése – a 300 lejes adómentesség megtartásával – „indokolt intézkedés az aktuális gazdasági körülmények között”, ugyanakkor a végső döntést november végéig hozza meg a kormány.

A Háromoldalú Egyeztető Tanács múlt heti, csütörtöki ülését követően Oprea a Facebookon közölte, hogy a munkáltatók ellenzik, míg a szakszervezetek támogatják az emelést. „A kormányon belül is megoszlanak a vélemények. A döntést további elemzés után, november végére halasztottuk” – írta.

A korábbi gazdasági, vállalkozásfejlesztési és turisztikai miniszter három személyes következtetést is levont:

  1. „A romániai munkáltatók előítéletei és tévhitei foglyai vagyunk.” Tapasztalatok szerint a minimálbér emelése nem csökkentette a termelékenységet vagy a munkahelyek számát, sőt, utóbbi nőtt – hangsúlyozta.
  2. „A munkáltatók által javasolt modell hibás.” A tartósan alacsony bérek a képzett munkaerő elvándorlásához vezetnek, míg a külföldi – főként EU-n kívüli – munkásokkal való helyettesítés nem javítja a versenyképességet. Oprea szerint az egyetlen helyes út a bérek uniós szinthez való közelítése, ami mérsékelheti a kivándorlást.
  3. Ironikusan utalva a német példára, kijelentette: „Németország még recesszióban is emeli a minimálbért.” A döntés mögött szerinte az állhat, hogy a fogyasztás élénkítésével próbálják újraindítani a gazdaságot.

Oprea hangsúlyozta, hogy továbbra is támogatja a minimálbér emelését, amely jelenleg 4.050 lej.
A minimálbér növelése indokolt intézkedés, beleértve a 300 lejes adókedvezmény fenntartását is” – fogalmazott.

Emlékeztetett arra, hogy Ilie Bolojan miniszterelnök ezzel szemben a jelenlegi szint megtartása mellett érvelt a 2026-os évre.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk