A Renault volt alelnöke veszi át a Peugeot Citroen vezetését


Carlos Tavares, a Renault korábbi alelnöke veszi át 2014-ben a konkurens autógyár, a PSA Peugeot Citroen vezetését – jelentette be közleményben hétfő esti ülését követően a gazdasági nehézségekkel küzdő legjelentősebb francia autókonszern felügyelőbizottsága. Az 55 éves Tavares 2014. január 1-jén lép be a PSA-hoz, eleinte a csoport autógyártási részlegét fogja vezetni, és fokozatosan veszi át az elnöki posztot a 61 éves Philippe Varintől, aki 2009 óta áll a konszern élén. “Philippe Varin kívánsága volt, hogy a konszolidáció következő lépése egy új pilóta irányításával valósuljon meg” – olvasható a PSA közleményében. A Libération című napilap szerint viszont a jelenlegi elnök és a Peugeot család között feszültség alakult ki az autógyár követendő stratégiájáról. Thierry Peugeot, a felügyelőbizottság elnöke már korábban is próbálta Varint elmozdítani a helyéről, aki pedig már hónapok óta le akar mondani a posztjáról. A PSA jelenleg nehéz gazdasági helyzetben van: 2013 első kilenc hónapjában a forgalma 3,8 százalékkal csökkent, és továbbra is a gyengélkedő európai autópiac egyik legfőbb áldozata, ahonnan a bevételének több mint a fele származik. A csoport 2012-ben fennállásának legnagyobb veszteségét szenvedte el, ami miatt jelentősen átalakította tevékenységét Franciaországban, és sikerült ismét rentábilissá tennie európai piacát azzal, hogy helyi gyáraiban, a kelet-franciaországi Mulhouse-ban és a Párizs közeli Poissy-ban csökkentette a termelést, valamint bejelentette: 11 ezer 200 állást szüntetne meg 2014. májusig. A PSA Peugeot Citroen több mint 3,5 millió gépjárművet és alkatrészt értékesít évente, ennél nagyobb forgalma az európai autógyártók közül csak a német Volkswagen-csoportnak van. A leköszönő elnök feladata lesz 2014-ben a Le Monde című napilap szerint akár 4 milliárd eurót is elérő tőkeemeléshez szükséges tárgyalásokat lebonyolítani. Korábbi bejelentések szerint a francia állam és a Dongfeng kínai állami konszern 30-30 százalékos tulajdonrészt szereznének a nehézségekkel küzdő francia autógyártóban. Ezzel a Peugeot család elvesztené az irányítást a csoport felett, miután a jelenlegi 25,5 százalékos részesedése 12,5 százalékra eshet vissza. Carlos Tavares 23 év után hagyta ott a Renault-t, ahol minden lépcsőfokot megjárt. “Az autók iránti szerelmének köszönhetően igazi közelségbe került a mérnökökkel, és arra ösztökélt mindenkit, hogy kövessék az ötleteit” – mondta a Libérationnak a Renault egyik dolgozója. A mérnök végzettségű Tavares jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, nevéhez fűződik a Renault számos sikere, és költségcsökkentő követeléseiről is elhíresült. Elbocsátása óta az elmúlt három hónapban a General Motorosszal, a Forddal, valamint a Aston Martin brit sportautó-gyártóval is tárgyalt különböző vezetői posztok átvételéről. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk