Az IMF-hitel előtörlesztéséről heteken belül dönt a magyar kormány


Heteken belül megszületik a döntés arról, hogy az IMF-hitel előtörlesztését meglépje-e a kormány – mondta Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára a Gazdasági Rádió A nap vendége című műsorában. Emlékeztetett arra, hogy az idén februárban sikeres, jelentős összegű dollárkötvény-kibocsátást hajtott végre a kormány. Kifejtette: azóta a forintpiacon és a lakossági szegmensben olyan felfutás tapasztalható a kibocsátásban, amely lehetővé teszi, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felé fennálló tartozást, beleértve az év hátra lévő részében, illetve a jövő év első negyedévében esedékes részleteket is, egy összegben rendezzék. Bármilyen olcsó is az IMF-hitel, kamatmegtakarítást jelent, hogy a rendelkezésre álló összeg nem kamatmentesen áll a számlán, hanem egy összegben előtörlesztik, és erre a szerződés adta jogi lehetőség is megvan – magyarázta az államtitkár. Az IMF-hitel előtörlesztéséről heteken belül dönt a kormány

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk