Csaknem 40 éve nem volt ilyen alacsony az infláció Magyarországon


Csaknem 40 éve nem volt olyan alacsony az infláció, mint az elmúlt egy évben. A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint a fogyasztói árak márciusban 2,2 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel ezelőtt. Az elmúlt hónapokban jelentősen lassult az infláció, ami januárban 3,7, míg februárban 2,8 százalékos volt az egy évvel korábbihoz képest. Elemzők szerint az infláció a rezsicsökkentés kedvező hatása miatt kezdett csökkeni az év elején, és a márciusi számokra is áthúzódott. Több élelmiszer ára is csökkent az elmúlt egy évben: olcsóbb lett a liszt, a cukor és a sertéshús is. Ám nem csak emiatt rekord alacsony az infláció. A ruházkodási és tartós fogyasztási cikkek ára is csökkent. Érdemes kiemelni emellett a rezsicsökkentést, ennek nagy része a februári és a márciusi számlákban jelent meg, például a távfűtés esetében – mondta a Híradónak Mináry Borbála, a Központi Statisztikai Hivatal osztályvezetője. A KSH csaknem 40 éve mért ilyen alacsony inflációt. 1974 szeptemberében 2,1 százalék volt a fogyasztói árindex. A kormányszóvivő szerint az alacsony infláció előnyeit leginkább a családok érzik majd meg. A szakszervezetek által létrehozott kutatások eredménye azt mutatja, hogy mintegy 2,2- 2,5 százalékkal növekszik a családok vásárlóerő értéke 2013-ban – nyilatkozta Giró-Szász András. Ha tartósan 3 százalék alatt marad az infláció, akkor banki szakértők szerint az alapkamatot is tovább csökkentheti a Magyar Nemzeti Bank. Ez azzal jár együtt, hogy a banki hitelkamatok is csökkenni fognak, ennek hatására a vállalatok hitelfelvételi kedve is nő, hozzájárulva a gazdasági növekedéshez – magyarázta Horváth Krisztina, a Raiffeisen Bank vezérigazgató-helyettese. Az infláció kisebb-nagyobb megszakításokkal már egy éve folyamatosan csökken. A mostani 2,2 százalékos mértékkel Magyarország az Európai Uniós átlag közelébe került. A londoni elemzőket is meglepte a rekord alacsony infláció. Ennek hatására már van olyan brókerház, amelyik módosította korábbi előrejelzését: már idén is gazdasági növekedéssel számolnak, aminek mértéke jövőre a két és fél százalékot is meghaladhatja. M1 Híradó

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk