Danubius Hotels – Szépen hoztak a szovátai szállodák


Tavaly 20 százalékkal nőtt a Danubius Hotels árbevétele Romániában a 2014-hez képest – írta a Ziarul Financiar című gazdasági újság. A lap elektronikus kiadása szerint a vállalat árbevétele elérte a 37,5 millió lejt (2,6 milliárd forint), a nyeresége 7 millió lej volt (485,8 millió forint). A Danubius Hotels Romániában három szállodát működtet a Balneoclimaterica romániai vállalat révén az erdélyi Szovátán, amely a sós vizű Medve-tóról híres.

A három szálloda átlagos kihasználtsága 63 százalékos volt – mondta a lapnak Kaján Júlia, a Balneoclimaterica gazdasági igazgatója. A külföldi vendégek jelentős része a Moldovai Köztársaságból érkezett, a Danubius Sovata hotelben az arányuk 18 százalék volt, a Bradet szállodában a vendégek 28 százalékát tették ki. A gazdasági igazgató közölte, tavaly rendszeresen voltak izraeli turistáik is egy 860 ezer euró értékű szerződésnek köszönhetően, amelyet egy izraeli turisztikai irodával írtak alá. Ez utóbbi hetente szállított bérelt járattal turistákat Szovátára, ahol a fő idénynek a július és az augusztus számít, ekkor ugyanis a vendégek a Medve-tóban is fürödhetnek. A Danubius csoport 2000-ben privatizáció útján szerezte meg a szovátai Balneoclimaterica részvénytársaságot. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk