Egyre kevesebb autót ad el a Skoda


2013 első negyedévében Nyugat-Európában 8, Kelet-Európában pedig majdnem 11 százalékkal csökkentek a Škoda eladásai a tavalyi évhez képest. A piacnak nem jöttek be az új modellek?

új-Skoda-Octavia
A Škoda Csehország gazdaságának egyik fontos pillére, egyben északnyugati szomszédunk legnagyobb exportőre – a gyár eladásai mégis csökkentek 2013 elején, globálisan 12 százalékkal. A Škoda tájékoztatása szerint a gyenge eredmények oka a gyenge európai piac, és az új modellek bevezetése volt. A Volkswagen-csoport leányvállalata márciusban 83 800 autót szállított a nemzetközi autópiacra, ami nem kis szám, viszont 2013 első negyedévében 9,2 százalékkal csökkentek az eladások – ez 220 400 eladott gépkocsit jelent. Winfried Vahland vezérigazgató szerint azonban ez várható volt, és az év hátralevő részét tekintve optimista, bízik benne, hogy növelni tudják az eladásokat. A nyugat-európai autópiacra 2013 első negyedévében 90 400 autót szállított a Škoda, ez 8,3 százalékos visszaesés az előző évhez képest. Kelet-Európában januártól márciusig 25 200 gépkocsit sikerült eladni, 10,9 százalékkal kevesebbet, mint tavaly. Közép-Európában ebben az időszakban 28 800 autót értékesítettek, ez 11,9 százalékkal kisebb szám a tavalyinál. A kínai piacon is gyengültek a márka eladásai, Ázsiában 2013 első három hónapjában 57 700 autó fogyott, ez 2,5 százalékos csökkenés a tavalyi évhez képest. sita | para

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk