Idén 60 cég 66 terméke nyert a Magyar Termék Nagydíj Pályázaton


Az idén 60 vállalkozás 66 terméke és szolgáltatása érdemelte ki Magyar Termék Nagydíj Tanúsító Védjegy használati jogát – a 19. alkalommal meghirdetett pályázat elismeréseit kedden a Parlamentben adták át a kitüntetetteknek.

A díjátadón Kiss Károlyné, a Magyar Termék Nagydíj pályázati iroda ügyvivő igazgatója elmondta, a legtöbb nyertes pályázat az élelmiszergyártás, élelmezés területéről érkezett. A pályázat kiírói tanácsának nevében ismertette az is, hogy idén 38 kategóriában lehetett pályázni a tanúsító védjegy elnyerésére, a bírált pályaművek 92 százaléka nyert. A nyertesek egyharmada budapesti, csaknem kétharmada vidéki székhellyel rendelkezik, az ország 16 megyéjéből. Idén első alkalommal pályázhattak a határon túlról, a díjazottak 4 százaléka külhonból érkezett. Az idei díjakkal 609-re emelkedett a Magyar Termék Nagydíj 19 éve alatt kiadott elismerések száma.

Az ügyvivő igazgató szerint örömteli, hogy egyre több pályázat kötődik az építőiparhoz, és a kozmetikai témakörhöz fűződő pályázatok száma és színvonala is stabil pályázói kört jelent. Hangsúlyozta, a védjegy használata az elnyerés évében díjmentes, ezután csak utóellenőrzéssel lehetséges viselni és díjkötelessé válik – ismertette.

Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, a rendezvény fővédnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a korábbi, sikeres pályázati csoportok mellett az idén előtérbe kerültek a kulturális termékek és szolgáltatások, amelyek képesek a határokat átlépve növelni Magyarország nemzetközi ismertségét és elismertségét. Mint mondta, egyre fontosabbá válik a patrióta gazdasági szemlélet, éppen a Magyar Termék Nagydíj hírnevének köszönhetően egyre többen előnyben részesítik azokat a vállalkozásokat, amelyek Magyarországon termelnek és foglalkoztatnak, itt fizetnek adót. Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár kiemelte, a pályázat által nyújtott lehetőség hozzájárul a Kárpát-medencei magyarság gazdasági megerősítéséhez. A külhoni magyar közösségek oktatási, kulturális megerősítésén túl lépéseket kell tenni gazdasági megerősítésükért is – szögezte le.

A Magyar Termék Nagydíj pályázat Kárpát-medencéért Nívódíját kapta többek között a Kincses Kolozsvár Egyesület, a Pro Cultura Subcarphatica és a Vajdasági Magyar Diákszövetség, valamint három határon túli magyar gazdasági szereplő is jogosult mostantól a Magyar Termék Nagydíj tanúsító védjegy használatára – tette hozzá.

Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára hangsúlyozta, a gazdaság fejlesztése mellett kiemelt jelentősége van a fogyasztói bizalom növelésének is, amely nem lehetséges jogkövető, fogyasztóközpontú vállalkozások nélkül. Úgy vélte, a Magyar Termék Nagydíj pályázati rendszere iránytűként szolgál a fogyasztók részére.

Az ünnepségen átadták a cégek, szakmai szervezetek által felajánlott elismeréseket is. A díjazottak listája a www.termeknagydij.hu honlapon érhető el.

Idén elismerésben részesült a közmédia három műsora, az M1 aktuális csatorna alkotógárdja pedig Magyar Termék Pályázat sajtóköveti nívódíjat kapott.

Jövő márciusban már 20. alkalommal hirdetik meg a Magyar Termék Nagydíj pályázatot – közölték a szervezők.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk