Megkétszereződött Romániában a megújuló energiából termelt villamosenergia-kapacitás


Tavaly csaknem megkétszereződött Romániában a megújuló energiából előállított villamosenergia-kapacitás, amely több mint 2 ezer megawattal nőtt – közölte csütörtökön Nagy-Bege Zoltán, a román országos energiaár-szabályozó hatóság főosztályi vezérigazgatója. A tisztségviselő egy bukaresti konferencián vett részt, majd azt követően az MTI-nek elmondta: 2012-ben 2200 megawatt megújuló energiaforrásból termelt működő villamosenergia-kapacitás volt, ami tavaly év végére 4400 megawattra bővült. A növekedés elsősorban a naperőműveknek köszönhető, hiszen 41 megawattról 1155 megawattra nőtt a termelési kapacitásuk, de a szélerőműveké is majdnem ötven százalékkal bővült. A villamosenergia területén Románia vállalta, hogy 2015-ig a termelés 33 százaléka megújuló energiaforrásból fog származni. Románia ezt már most túlteljesíti a nagy vízierőműveket is beleszámolva, hiszen a villamosenergia mintegy 40 százaléka származik zöldenergiából. Nagy-Bege Zoltán szerint az idén nem várható ugyanilyen látványos növekedés, mert egyrészt a román állam csökkentette a megújuló energiaforrások bővítésére irányuló állami támogatást, másrészt telítődött a piac. Az Agerpres hírügynökség által ismertetett adatok szerint Romániában a megújuló energiaforrásból termelt villamosenergia-kapacitás legnagyobb részét a szélerőművek teszik ki mintegy 2500 megawattal, míg például a naperőművek 1155 megawatt áram előállítására képesek, a vízierőművek pedig 530 megawattra. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk