Megmutyizták a munkanélküliek számát?


A Jobbik határozati javaslatban kezdeményezi, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) új mutatószámot vezessen be a Magyarországon munkahely nélküliek számára. Ezt Bertha Szilvia, a párt országgyűlési képviselője közölte pénteken az MTI-vel. A párt által javasolt mutató szerint jelenleg valamivel több mint 1 millió 300 ezer ember számít munkahely nélkülinek. A közlemény szerint ez a mutató mind a kormány, mind az Országgyűlés számára egyértelművé tenné, mekkora Magyarországon azok száma, akik bár szeretnének dolgozni, de nem találnak munkahelyet. Hozzátette: a Magyarországon munkahely nélküliek számába a hivatalos adatokban inaktívak között nyilvántartott, regisztrációból már kiesett munkanélküliek, a regisztrált munkanélküliek, a külföldön dolgozók és a közmunkások kerülnének bele. Ezeknek az embereknek ugyanis általános, közös jellemzője, hogy nem találtak, nem találnak itthon munkahelyet – fejtette ki. Bertha Szilvia szerint a munkahely nélküliek száma e mutató szerint 2013 utolsó negyedévében, a legfrissebb adatok alapján valamivel több mint 1 millió 300 ezer ember. Ez 28 százalékos munkanélküliségi mutatónak felel meg. Ugyanez a mutató négy évvel korábban, 2009 utolsó negyedévében 856 ezer munkahely nélkülit jelentett, ami 19 százalékos munkanélküliségnek felelt meg – írta. Az ellenzéki politikus közölte, a Jobbik követeli, hogy öntsenek tiszta vizet a pohárba a választások előtt, mi volt a valós kiindulási alap 2010-ben a kormányváltáskor, és milyen eredményeket tudhat magáénak a második Orbán-kormány. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk