Mi van az Igazi Csíki Sör betiltásának hátterében? A gyár igazgatójának véleménye


Egy székelyföldi magyar cég elleni támadásként értékelte az Igazi Csíki Sör gyártójának igazgatója a marosvásárhelyi táblabíróság pénteki ítéletét, amelyben megtiltották termékük további előállítását. Lénárd András egy székelyudvarhelyi hírújság kérdésére adott hangot véleményének, amelyet az MTI hírügynökség jelentésében idézett. Az összefoglaló az alábbiakban olvasható.

Mint pénteken nálunk is megjelent, a marosvásárhelyi táblabíróság pénteki ítéletében jogerősen betiltotta az Igazi Csíki Sör gyártását – adta hírül az egyik közösségi portálon a sör gyártója. Eközben a márka hungarikummá nyilvánítását javasolja a hungarikum bizottság erdélyi tagja.

Az Igazi Csíki Sör gyártóját a Heineken Románia perelte be, mert úgy vélte, hogy a sör gyártója eltulajdonította szellemi tulajdonát. A marosvásárhelyi táblabíróság szóvivője az MTI-nek elmondta: a táblabíróság elutasította az Igazi Csíki Sört gyártó Lixid Project Kft. és a cég alapítója, Lénárd András fellebbezését, érvényben hagyva a 2015 júliusában hozott ítéletet.

Az elsőfokú ítéletben a Hargita megyei törvényszék megállapította, hogy a csíkszentsimoni sörgyártó tisztességtelen, megtévesztő eszközt használt az üzleti versenyben. Elrendelte, hogy a gyártó az ítélet jogerőre emelkedését követő 30 napon belül vonja vissza Igazi Csíki Sör néven árult termékét a piacról, és a visszavont terméket semmisítse meg. Azt is megtiltotta a Lixid Project Kft.-nek, hogy a www.csikisor.com és a www.csikisor.ro domainneveket használja.

A sörgyártó közleménye szerint a döntést annak ellenére hozta meg a román táblabíróság, hogy 2016 december 9-én a spanyolországi Alicantében székelő Európai Márkahivatal másodfokon is a Lixid Projektnek ítélte a márka használati jogát. “Jelenleg 140 embert foglalkoztatunk Székelyföldön. Ez egy támadás egy székely vállalkozással szemben, amely felvállalta az identitását, a magyar nyelvet és szimbólumai használatát” – áll a közleményben.

Lénárd András, a cég vezetője a Mihír.ro székelyföldi portálnak nyilatkozva csalódottságának adott hangot. “Meg voltam győződve, hogy győz az igazság, de ki kell mondani, ez az ítélet tulajdonképpen egy székelyföldi magyar cég elleni támadás: sokaknak szúrta a szemét, hogy magyarul szólítottuk meg fogyasztóinkat, használtuk szimbólumainkat” – fogalmazott az üzletember.

A romániai sörgyártók perének nyelvi vonatkozásai vannak. A bíróságnak azt kellett mérlegelnie, hogy egy termék román megnevezésének jogi védelme kiterjed-e a termék köznyelvben használt magyar megnevezésére is. A holland multinacionális cég 2003 óta rendelkezik a Csíkszerdában gyártott Ciuc premium (Csíki prémium) sörmárkával, amelyet az erdélyi magyarok csíki sörként emlegetnek. 2014 novemberében azonban megjelent a piacon a Csíki Sör Manufaktúra terméke, az Igazi Csíki Sör, amely számára a gyártó Lixid Project Kft. szerzett romániai és európai jogi védelmet.

Salamon Zoltán, a hungarikum bizottság erdélyi tagja, a Magyar Polgári Párt (MPP) székelyföldi politikusa az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményben úgy fogalmazott: az Igazi Csíki Sör “több, mint szomjúságot oltó nedű”, a sörmárka “identitásunkat, szimbólumainkat felvállaló székelyföldi vállalkozást takar”, és Székelyföld egyik jelképévé vált. Ezért kezdeményezi, hogy “az Igazi Csíki Sört, Székelyföld termék-nagyköveteként, emeljék a hungarikumok közé”.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk