Jelentős változások: ÁFA-csökkentés 2019-től, 3000 lejes minimálbér, de végzettség szerint, nyugdíjemelés, 1800 lejes gyerekpénz


Mihai Tudose kijelölt miniszterelnök


A kormányváltással egyidejűleg a Szociáldemokrata Párt fontos változásokat eszközölt a kormányprogramban. A módosításokról az alábbiakban olvashatnak.

Egy évvel elhalasztják az áruforgalmi adó 18 százalékra csökkentését, így az csak 2019-től lép hatályba. Bevezetik továbbá a szolidaritási adót, a cégek a forgalmuk szerint adóznak majd, és egyidejűleg megszűnik a profitadó.

A most bejelentett intézkedéscsomag részeként fokozatosan növelik a minimálbért, amelyet ezentúl a végzettség függvényében állapítanak meg. Eszerint 2018-ban 2000 lej lesz a minimálbér a legtöbb középfokú végzettséggel rendelkező munkavállalók számára, és 2300 lej a felsőfokú végzettségűek számára. A minimálbér 2019-ben 2200 lejre nő, 2020-ban pedig eléri a 2400 lejt a legtöbb középfokú végzettségűek esetében. A felsőfokú végzettségűek esetében 2018-ban 2300 lej lesz a minimálbér, 2019-ben 2640 lej, 2020-ban pedig 3000 lej.

A nyugdíjpont értéke is fokozatosan nő majd a következő négy évben az október 1-jéig elkészülő nyugdíjtörvény értelmében: július 1-jétől 1000 lejre, 2018. július 1-jétől 1100 lejre, 2019. április 1-jétől 1265 lejre, 2020. április 1-jétől 1400 lejre, 2020. október 1-jétől 1775 lejre.

Bevezetik a globális jövedelemadót, ennek értelmében mentesülnek az adófizetési kötelezettség alól azok, akik 2000 lejnél kevesebbet keresnek havonta.

A közszférában dolgozók egyszeri alkalommal 1450 lejes vakációs támogatásban részesülnek, ezt az igények és a lehetőségek függvényében akár idén, akár jövőben lehet majd folyósítani.

Arról is döntöttek, hogy a gyerekpénz évi 1600-1800 lejre nő, ezt azonban csak azok után a kiskorúak után fizeti ki az állam, akiknek legtöbb 10 százalék az igazolatlan hiányzásaik aránya.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk