Orbán: Ki kell vezetni a lakáscélú devizahitel intézményét


“Most van, a jövőben pedig nem lesz” lakáscélú devizahitel – a kormányfő szavai szerint ezt kell megoldania Varga Mihálynak, akit a szerdai kormányülésen bíztak meg a feladattal. Az ennek határidejét firtató kérdésre Orbán Viktor azt válaszolta, “azt mondtuk neki (Varga Mihálynak), hogy siessen”. A tárcavezető szabad kezet kapott azzal kapcsolatban, hogy milyen megoldást választ – közölte a miniszterelnök, hozzátéve ugyanakkor: olyan megoldásra van szükség, amely nem dönti össze a magyar pénzügyi rendszert. Felidézte, a devizahitelesek korábbi megsegítései alkalmával, a végtörlesztés, az árfolyamgát és az eszközkezelő kialakításakor a kormány “nem sok energiát fecsérelt” a tárgyalásokra, mert akkor még Magyarország gyenge állapotban volt, ezért a kabinet “villámháborút” folytatott. Most azonban az ország erős, “ezért nem is egy végtörlesztés típusú megoldást javaslunk, hanem egy nyugodt, higgadt tárgyalást” – tette hozzá. Arra a felvetésre, hogy esetleg ezeket a korábbi intézkedéseket erősítik-e, Orbán Viktor azt válaszolta: ezek lehetséges döntések, “de a cél nem az, hogy javítsunk az eddigi eszközökön”, hanem a lakáscélú devizakölcsönök kivezetése. Orbán: Ki kell vezetni a lakáscélú devizahitel intézményét

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk