Roncsautó-program: az idén érvényes feltételek


Már jelentkezhetnek a roncsautó-programban begyűjtőhelyként, vagy az értékjegyeket elfogadó helyként való részvételre a cégek – derül ki a környezetvédelmi alap szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményéből. A feltételek az afm.ro honlapon találhatóak. Május 23-ig jelentkezhetnek a cégek.

A roncsautó-program keretében idén 20 ezer értékjegyet utalnak ki, ebből 3 ezret a közintézmények használhatnak fel, a többit a magán- és jogi személyek. Egy jegy értéke 6500 lej lesz, és egy új autó vásárlásánál csak egy értékjegyet lehet majd felhasználni. Korábban 3800 lejt ért egy értékjegy, és három darabot lehetett beváltani egy új gépkocsi vásárlásánál. Azok, akik euro 6-os alacsony szén-dioxid kibocsátású autót vásárolnak, az értékjegy mellé további 500 lejes támogatást kapnak. A jogszabály szerint az értékjegyeket át lehet majd íratni más nevére. A program egyetlen szakaszban zajlik, és november 20-ig tart (ez az utolsó dátum, amikor még elfogadhatják a jegyeket új autó vásárlására). A környezetvédelmi minisztérium szerint a projektre 135 millió lejt szánnak idén. Az új roncsautó-program fogadtatásáról itt írtunk részletesen. 2005-2012 között összesen 459 775 személygépkocsit adtak le, és 225 869 új autót vásároltak a programon keresztül. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk