Új magyar iskolát hoznak létre Marosvásárhelyen


Megszavazta keddi ülésén a marosvásárhelyi városi tanács a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium megalapítását, amit hosszas politikai egyeztetés előzött meg. Peti András, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeit képviselő alpolgármester a Transindex hírportálnak elmondta, az önkormányzat kétharmados többséggel fogadta el a határozatot, amelyet a helyi román pártok sokáig elleneztek. Az RMDSZ-nek a Demokrata Liberális Párttal (PDL) kötött politikai alku nyomán sikerült megszereznie a közgyűlésben a többségi támogatást.

Tamási Zsolt, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány kuratóriumának tagja az MTI-nek kedden elmondta: a tervek szerint 2015 szeptemberétől költöznek be az újonnan alapított intézmény osztályai a római katolikus egyház birtokában lévő épületbe, amelyben jelenleg a marosvásárhelyi Egyesülés nevű gimnázium és középiskola működik. Ez utóbbi oktatási intézmény vegyes – román és magyar – tannyelvű, az osztályok nagy többségét a román osztályok teszik ki. Ez az iskola Marosvásárhely egyik elit tanintézménye. A megállapodást nehezítette, hogy a helyi román pártok és a tanfelügyelőség attól tartott, a római katolikus iskola létrehozása és az épületbe beköltözése miatt az Egyesülés iskola kiszorul jelenlegi székhelyéről. Tamási Zsolt cáfolta, hogy kiszorítanák a már ott működő osztályokat, a két iskola az épületet megosztva működhet az ingatlanban. A mostani elfogadás után a prefektusnak is láttamoznia kell az önkormányzati határozatot, majd a Maros megyei tanfelügyelőség az oktatási minisztérium láttamozása nyomán bocsáthatja ki az iskola alapításáról szóló iratot. A kuratóriumi tag elmondta: amennyiben a továbbiakban nem emelnek akadályt az iskola alapításának útjába, akkor a tanintézmény már szeptemberig végleg elnyerheti jogi személyiségét, és elkezdheti működését a jelenleg a helyi Bolyai líceumban működő katolikus osztályokkal. Az önkormányzati határozat értelmében az iskolaalapításhoz még arra is szükség van, hogy az egyház kössön hosszú távú bérleti szerződést a marosvásárhelyi önkormányzattal, valamint a két haszonélvező iskolával. Ennek a szerződésnek az értelmében válik ugyanis lehetővé az 1903 és 1905 között Kőrössy Albert Kálmán tervei alapján épült ingatlan felújítása európai forrásokból. Az új iskola a tervek szerint a következő öt évben tizenhét osztállyal fog működni. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk