15 éve dőltek le az ikertornyok


Óriási fénytornyokkal idézték meg a Világkereskedelmi Központ ikertornyait New Yorkban. Évek óta így emlékeznek a terror áldozataira szeptember 11-e előestéjén. Amerika-szerte tartanak a megemlékezések. 15 éve mintegy háromezer embert öltek meg az Al-Kaida terroristái, amikor négy repülőt térítettek el. Még másfél évtized után is vannak nyitott kérdések.

Dudaszótól, és dobpergéstől voltak hangosak pénteken a manhattani utcák. Már két nappal a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás 15. évfordulója előtt elkezdődtek a megemlékezések New Yorkban, most először emlékező menetet is tartottak.

A New York-i rendőrség felvonulása után a Ground Zeronál épült emlékfalat a város polgármestere és New York leköszönő rendőrkapitánya is megkoszorúzta.

A két éve átadott One World Trade Centerben pedig azt ünnepelték, hogy a szövetségi kormány New York-i irodája 15 év után visszaköltözött a helyszínre. Az eredeti World trade Centernek ők voltak az első bérlői a 70-es években.

“A mai nap igazán felemelő a számunkra. Mindez az elhatározásunk szimbóluma, hogy lépjünk tovább és erősebben térjünk vissza, mint valaha. A hamu helyén egy erősebb és magasabb épületet hoztunk létre”, mondta Jeh Johnson belbiztonsági miniszter az új épület 63. emeletén tartott rendezvényen.

A dolgozók közül azonban sokan nem örültek a visszaköltözésnek, sőt többen meg is próbálták azt megakadályozni. Szerintük ugyanis az új torony még inkább célpontjává válthat egy esetleges újabb terrortámadásnak.

Az egész világot sokkolták 15 évvel ezelőtt az ikertornyokba csapódó repülőgépekről készült felvételek.

A két utasszállítót az Al-Kaida nevű szélsőséges dzsihádista csoport tagjai térítették el, majd irányították a New York-i World Trade Centernek. Egy harmadik járatot pedig a washingtoni Pentagonnak vezettek.

Egy negyedik gépen szintén átvették a hatalmat, de az utasok ellenálltak, majd a repülő lezuhant. Az összehangolt merényleteknek mintegy háromezer áldozata volt.

A kongresszus pénteken egyhangúan megszavazta azt a törvényt, amelynek értelmében a szeptember 11-i terrortámadás áldozatainak hozzátartozói 15 év után az amerikai bíróságokon perelhetnék be Szaúd-Arábiát. A szeptember 11-ei terrortámadás 19 elkövetője közül 15 ugyanis szaúdi állampolgár volt.

Barack Obama amerikai elnök viszont korábban jelezte, hogy meg fogja vétózni a törvényt, mivel az szerinte jogilag értelmetlen és feleslegesen teszi kockára az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia kapcsolatát.

Barack Obama szokásos heti internetes üzenetében is beszélt a 15 évvel ezelőtti terrortámadásról egy nappal az évforduló előtt.

“Amerika még mindig a hősök országa. Többek között azoké a hétköznapi embereké, akik leszerelték a gépeltérítőket, a családoké, akik a fájdalmukból reményt kovácsoltak. Még mindig azok az amerikaiak vagyunk, akik vigyáznak egymásra”- üzente az amerikai elnök.

A 15 évvel ezelőtti terrorcselekmény óta szeptember tizenegyedikét az Egyesült Államokban nemzeti imanapként és a hazafiasság napjaként tartják számon.

M1, Híradó

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk