A csehek kétharmada támogatja az azonos neműek házasságát


Az azonos neműek házasságának engedélyezését a csehek mintegy kétharmada támogatja, míg egyharmada ellenzi – derült ki azokból az országos felmérésekből, amelyek eredményét pénteken hozták nyilvánosságra Prágában.

A CVVM, a Median és a PEW közvéleménykutató-intézetek külön-külön több mint 3200 személyt kérdeztek meg országos mintákon. A három felmérés eredménye lényegében azonos – jelentette ki Daniel Prokop szociológus, aki az egyes felméréseket összevetette.

Csehországban 2006 júliusában vezették be az azonos neműek párkapcsolatának hivatalos rendezésére a bejegyzett partnerséget. Az eltelt 11 év alatt összesen 2647 pár kérte bejegyzését a polgármesteri hivatalokban.

A bejegyzett partnereknek joguk van egymás egészségi állapotának megismerésére, a közös tulajdonra, az öröklésre, de gyermeket nem fogadhatnak örökbe. Az elmúlt több mint egy évtized alatt a jogok ugyan bővültek, de a bejegyzett partnerség ma sem egyenrangú a házassággal. Ez a helyzet változhat meg a családtörvény tervezett módosításával.

A cseh kormány és a parlamenti alsóház a tavalyi év folyamán két javaslatot is kapott a szabályozás módosítására.

A 200 tagú alsóház 46 képviselője azt javasolta, hogy tegyék törvényesen lehetővé az azonos neműek házasságkötését. Válaszul erre a lépésre egy másik, 37 tagú képviselői csoport azt kezdeményezte, foglalják az alkotmányba, hogy a házasság kizárólag egy férfi és egy nő legalizált kapcsolata.

A cseh kormány tavaly júliusban az első javaslat mellett foglalt állást, a másikat nem támogatta.

A képviselőház várhatóan a következő hetekben foglalkozik a témával.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk