A katalán elnök miatt megkérdőjeleződik Belgium hitelessége?


Ügyvédekkel is találkozik Carles Puigdemont leváltott katalán elnök hétfőn Belgiumban – jelentette a VRT flamand közszolgálati televízió névtelenséget kérő forrásokra hivatkozva. “Szinte bizonyos, hogy Carles Puigdemont Brüsszelbe látogat, úgy tudni, hogy már úton van” – írta honlapján korábban a csatorna.

A VRT értesülései szerint a spanyol kormányfő által pénteken menesztett katalán elnök “ügyvédekkel és politikai képviselőkkel” is találkozik a belga fővárosban.

A Le Soir című helyi napilap úgy tudja, Puigdemont a flamand nacionalista Új Flamand Szövetség (N-VA) magas rangú vezetőivel tanácskozik. Joachim Pohlmann, a párt szóvivője azonban ezt később tagadta. Leszögezte: ha az elmozdított elnök az országban is van, az biztos, hogy nem az N-VA meghívására érkezett.

Charles Michel belga miniszterelnök egyelőre nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

Theo Francken belga menekültügyi és migrációs államtitkár vasárnap azt mondta, hogy Puigdemont politikai menedékjogot kaphatna Belgiumban, ha kérelmezné.

Francken kijelentését a belga kormány több tagja is helytelenítette. Charles Michel elmondta, hogy a kérdés nincs napirenden, majd hozzátette, ez a megjegyzés csak “olaj a tűzre”, Kris Peeters gazdasági miniszter pedig arról beszélt, hogy nem volt “bölcs” dolog, amit az államtitkár mondott.

Eközben több belga ellenzéki képviselő is felszólította Michelt, hogy tisztázza kormánya álláspontját az ügyben, hangsúlyozva, hogy az utóbbi napok fejleményei aláássák Belgium hitelességét a nemzetközi porondon.

A négypárti belga kormánykoalíció legerősebb pártja az N-VA, amelynek számos tagja, például Theo Francken nyíltan támogatja a katalán függetlenségi mozgalmat.

Egyes sajtójelentések szerint a leváltott katalán elnök Barcelonából először autóval Marseille-be ment, és onnan repült Brüsszelbe.

Hétfőn a spanyol állami főügyész büntetőeljárás megindítását kezdeményezte lázadás, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt a volt katalán kormány és a barcelonai parlament elnökségének több tagja ellen.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk