A katalánok saját hatáskörben intéznék el a függetlenséget


A katalán törvényhozás határozatban kéri a spanyol parlamentet, hogy tegye lehetővé az autonóm tartomány függetlenségéről szóló népszavazás kiírását. Akik a népszavazás ellen vannak, azok nem értik a demokráciát – érvelnek. A határozatot csütörtökön nagy fölénnyel (87 igen, 43 nem és 3 tartózkodás mellett) fogadták el a katalán parlamentben. A szavazás szenzációja, hogy három szocialista párti képviselő is a függetlenségpártiakkal voksolt, amivel megdőlt a feltevés, hogy a központi pártok, a konzervatív Néppárt (PP) és a szocialisták (PSOE) legalább ebben az ügyben egymás szövetségesei.

Katalónia
A katalán függetlenség mögött álló kormánypárt, a CiU képviselői azt hangoztatták, hogy most nem a függetlenségről szavaznak, hanem arról, hogy milyen formában dönthetnének erről a katalánok. Artur Mas katalán kormányfő már bejelentette, hogy november 9-én tartják a szavazást a katalán függetlenségről, de Madrid szerint a spanyol alkotmány erre nem ad lehetőséget. Ezért próbálkoznak a katalánok most azzal, hogy a referendumot „saját hatáskörben” mégis megtarthassák. A katalánok saját hatáskörben intéznék el a függetlenséget

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk