A „világ végéről“ választottak pápát


Jorge Mario Bergoglio argentin bíborost választotta meg a konklávé a római katolikus egyház új vezetőjének – jelentette be Jean-Louis Tauran, a korelnök protodiakónus bíboros szerda este, néhány perccel negyed kilenc előtt a Szent Péter-bazilika erkélyéről.

Ferenc-pápa
A 266. pápa a Ferenc nevet választotta, így I. Ferenc néven foglalja el – első latin-amerikaiként – Szent Péter trónját. Azért kellett új pápát választani, mert a tisztséget eddig betöltő XVI. Benedek február 28-án lemondott. Ezt a – február 11-én váratlanul bejelentett – döntését azzal indokolta, hogy előrehaladott kora miatt már nincs elég ereje megfelelő módon gyakorolni a pápai hivatást. A pápaválasztásra jogosult bíborosok kedd délután kezdték meg a tanácskozásukat, s már másnap, az ötödik szavazási fordulóban döntésre jutottak az új egyházfő személyéről. Jorge Mario Bergoglio Buenos Aires 76 éves jezsuita érseke, s mindvégig szerepelt a pápaesélyesek között, bár nem az elsők között. Szinte az egész karrierjét a hazájában, Argentínában töltötte. Állítólag ez a szerényen a háttérbe húzódó, alázatos bíboros kapta a második legtöbb szavazatot 2005-ben, XVI. Benedek megválasztásakor. Bergoglio javára írják az argentin katolikus egyház megújítását, amely az egyik leginkább konzervatív volt Latin-Amerikában. A Szent Péter téren összegyűlt százezres tömeg üdvrivalgással köszöntötte Tauran bíborost, majd a néhány perccel később immár a fehér pápai ruhába átöltözött Bergoglio bíborost, vagyis I. Ferenc pápát, aki urbi et orbi – a városnak, Rómának és a világnak – mondott áldást a Szent Péter-bazilika erkélyéről. Az új egyházfő köszöntötte a híveket Úgy tűnik, a bíborosok a “világ végéről” választottak pápát – mondta szerda este a Szent Péter-téren összegyűlt tömeg előtt az új pápa. Jorge Mario Bergoglio argentin bíboros, aki I. Ferenc néven foglalja el – első latin-amerikaiként – Szent Péter trónját, fehér pápai ruhában állt a Szent Péter-bazilika erkélyére szerda este, onnan üdvözölte a hívőket. “Tudjátok, a konklávé kötelessége volt, hogy új püspököt adjon Rómának. Úgy tűnik, hogy bíboros testvéreim a világ végérre mentek érte. Köszönöm a fogadtatást” – mondta az új katolikus egyházfő. Van Rompuy és Barroso gratulált Közös közleményben gratulált szerdán I. Ferencnek pápává választásához Herman Van Rompuy, az Európai Tanács és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke. A két uniós vezető közös közleményében hosszú és áldott pápaságot kíván a szerda este a konklávé által pápává választott argentin bíborosnak. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk