Afganisztán: román katonák is lehetnek a halottak között


Két támadásban meghalt szombaton Afganisztánban a NATO három katonája és három polgári alkalmazottja, ami azt jelenti, hogy nyolc hónapja ez volt a leggyászosabb nap a nemzetközi katonai koalíció számára – állapította meg jelentésében az AFP francia hírügynökség. A súlyosabb szombati támadás az ország déli részén található Zábul tartományban volt. A három katona és két civil alkalmazott itt vesztette életét egy gépkocsiba rejtett, házi készítésű pokolgéptől – közölte a NATO vezette nemzetközi biztonsági erő, az ISAF. Sem a katonák, sem a civilek állampolgárságát nem árulta el az ISAF, viszont közleménye szerint afgán civilek is meghaltak, akiknek a számát szintén nem említette. Zábulban román és amerikai katonák állomásoznak. Egy neve elhallgatását kérő amerikai tisztségviselő elmondta, hogy legalább az egyik civil a washingtoni külügyminisztérium alkalmazottja volt. Több más amerikai, illetve afgán – számuk akár kilenc is lehet – megsebesült – tette hozzá. A támadás a tartomány fővárosában, Kalatban történt, és Asraf Naszeri kormányzó is a helyszínen volt. Hírügynökségeknek nyilatkozva elmondta, hogy két afgán civil halt meg, köztük egy orvos, és megsebesültek az ő testőrei. Az AP értesülése szerint öngyilkos merénylet történt, amit alátámaszt a tálib lázadók internetes közleménye, miszerint egy emberük magát föláldozva hajtotta végre a támadást. A közlemény 11 halálos áldozatról szól, de a tálibok általában eltúlozzák a támadásaik okozta veszteségeket. A NATO egy amerikai állampolgárságú civil alkalmazottja az ország keleti részén halt meg az amerikai erők közlése szerint, de semmilyen részletet nem árultak el az esettel kapcsolatban. Éppen szombaton érkezett előre be nem jelentett afganisztáni látogatásra Martin Dempsey, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke annak felmérésére, hogy az amerikai erők zömének 2014 decemberi kivonulása után a maradó katonák milyen szintű képzést nyújtsanak az afgán biztonsági erőknek. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk