ATOMROBBANTÁS: Dél-Korea is erődemostrációval válaszol az északiak kísérletére


Manőverező robotrepülőgépeket állít hadrendbe a dél-koreai hadsereg, és felgyorsítja ballisztikus rakétáinak fejlesztését is – közölték Szöulban szerdán, válaszul az egy nappal korábban végrehajtott újabb észak-koreai kísérleti atomrobbantásra. “Nagy pontosságú és rombolóerejű manőverező robotrepülőgépeket fejlesztettünk ki, amelyek képesek csapást mérni bármilyen észak-koreai célpontra, amennyiben szükségesé válik” – mondta sajtóértekezletén Kim Min Szok, a védelmi minisztérium szóvivője. Kim hozzátette, Dél-Korea úgy döntött, hogy emellett felgyorsítja 800 kilométeres hatótávolságú ballisztikus rakétáinak fejlesztését, az Egyesült Államokkal tavaly módosított kétoldalú rakétamegállapodás alapján. A szóvivő azt is bejelentette, hogy országa hozzálát egy rakétavédelmi rendszer kiépítéséhez. Észak-Korea kedden a nemzetközi figyelmeztetések ellenére végrehajtotta újabb, harmadik kísérleti atomrobbantását, amelynek célja a hivatalos phenjani közlés szerint az ország védelmének és szuverenitásának erősítése volt az Egyesült Államok folyamatos ellenséges magatartásával szemben. A robbantáshoz “egy miniatürizált és könnyebb nukleáris eszközt használtak, amelynek a korábbiaknál nagyobb volt a robbanóereje – közölte a KCNA hírügynökség, fokozva a térség országainak és a nagyhatalmaknak azt az aggodalmát, hogy a kisebb tömegű nukleáris eszközzel lehetővé válik Észak-Korea számára, hogy interkontinentális ballisztikus rakétára szerelhető, atomtöltetű robbanófejet állítson elő. A dél-koreai hadsereget kedden riadókészültségbe helyezték, miután az észak-koreai rezsim az újabb atomrobbantás után további két “nagyobb intenzitású lépést” helyezett kilátásba arra az esetre, ha Washington válaszul további szankciókkal sújtaná a Phenjani vezetést. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk