Bíróság hallgatta meg Hunter Bident házasságon kívül született gyermekének ügyében


Gyermektartási perben hallgatta meg bíróság hétfőn Hunter Biden üzletembert, az amerikai elnök fiát.

Az eljárásban Hunter Biden anyagi körülményeiről, életmódjáról és pénzügyi bevételeiről szóló dokumentumok is szerepelnek.

A bíró a múlt héten kötelező megjelenést írt elő az édesanya és Hunter Biden számára az eljárás minden ülésére.

Az Arkansas államban zajló bírósági eljárást eredetileg Hunter Biden házasságon kívül született 4 éves lányának édesanyja, Lunden Roberts kezdeményezte, mert állítása szerint az apa nem fizeti meg a kettejük közötti megállapodásában szereplő gyermektartás összegét. A jogi ügy 202. szeptemberében indult újra, amikor Hunter Biden a bírósághoz fordult azzal a kéréssel, hogy csökkentse a 2020-ban megállapított, a gyerek neveléséhez fizetendő havi hozzájárulást. Az elnök fia arra hivatkozott, hogy anyagi körülményeiben változás következett be és 2020-hoz képest jelentősen csökkent a jövedelme.

Lunden Roberts ügyvédei dokumentumokat kértek a Hunter Biden anyagi és jövedelmi viszonyára vonatkozó állítások igazolására. A többi között igényt nyújtottak be Hunter Biden jövedelmi kimutatására, műtárgy-eladásaira, valamint egyéb vagyontárgyainak leltárára és adóügyeire vonatkozóan, illetve kínai üzleti kapcsolataiból származó bevételére.

Az eljárás a múlt héten vett új irányt, amikor az édesanya a bíróság beavatkozását kérte, mert állítása szerint Hunter Biden számos bírósági határozatot hagyott figyelmen kívül és szándékosan visszatart a per szempontjából fontos bizonyítékokat. Az édesanya azt kérte a bíróságtól, hogy rendelje el Hunter Biden őrizetbe vételét addig, amíg nem tesz eleget a korábbi bírósági határozatoknak. Az Arkansas állambeli megyei kerületi bíróság ezt követően rendelte el a meghallgatást.

Hunter Biden ügyvédei hétfőn a bíróságon azt hangsúlyozták, hogy ügyfele havonta 20 ezer dollárt fizet a felperesnek. Valamint azt állították, hogy már 490, ügyfelük anyagi helyzetét bemutató dokumentumot eljuttattak.

A bíró a meghallgatáson május 12-ig adott határidőt Hunter Biden ügyvédeinek arra, hogy további dokumentumokat adjanak át a másik fél jogi képviselője számára.

A perben májusban további ülést tartanak, a tárgyalást pedig júliusra tűzte ki a bíró.

Lunden Roberts ügyvédei a jogvitát decemberben keresettel egészítették ki a bíróságon, amelyben kérik a gyermek számára a Biden név használatát. Hunter Biden nem ismerte el a 2018-ban született Navy Jones Robertset saját gyermekének, majd apaságát DNS-teszt állapította meg 2019-ben és ezt követően 2020-ban bíróság előtt megállapodást kötött az anyával a gyermektartásról.

A Biden név használatára vonatkozó kérelemre Hunter Biden ügyvédei korábban úgy reagáltak, hogy bizonyítékot szeretnének látni arra nézve, hogy a név felvétele a “gyermek legjobb érdekét szolgálja”.

Joe Biden elnök nem ismeri el unokájának fia házasságon kívül született gyermekét. Az elnök múlt héten a Fehér Házban, gyerekek előtt, egy számukra rendezett eseményen “hat unokáját” emlegette, amiben nincs benne Navy Jones Roberts.

Hunter Biden ellen adóügyi visszaélés ügyében 2018 óta bűnügyi vizsgálat zajlik külföldi üzleti kapcsolataival összefüggésben, amelyet még Donald Trump elnöksége idején indítottak. Ebben az ügyben Hunter Biden ügyvédei múlt héten az igazságügyi minisztérium tisztségviselőivel találkoztak, de a tárgyalás pontos témájáról nem adtak ki közleményt.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk