Bombahír: az ősrobbanásról tanácskoznak a Vatikánban


Vezető tudósokat és kozmológusokat hívtak meg a vatikáni csillagvizsgálóban kedden kezdődő négynapos tanácskozásra, amelyet az ősrobbanás elméletének egyik atyjaként számon tartott belga katolikus pap és fizikus, George Lemaitre (1894-1966) halálának félévszázados évfordulója alkalmából hirdettek meg Fekete lyukak, gravitációs hullámok és tér-idő szingularitások címmel.

“Lemaitre megértette, hogy időben visszatekintve az univerzumnak eredetileg nagy energiasűrűségű állapotban kellett lennie, egyfajta ősatomként kellett léteznie, amelyből minden kiindult” – olvasható a tanácskozásról kiadott közleményben.

A vatikáni csillagvizsgáló vezetője, Guy Consolmagno szerint Lemaitre kutatásai azt bizonyítják, hogy egyszerre lehet hinni Istenben és az ősrobbanás elméletében. “Lemaitre azonban gondosan emlékeztetett mindenkit arra, hogy Isten teremtő aktusa nem olyan valami, ami 13,8 milliárd éve történt, hanem ma is folyamatosan történik” – tette hozzá.

Pusztán azt hinni, hogy Isten hozta létre az ősrobbanást, azt jelentené, hogy Istent egy természeti istenség szintjére redukáljuk, például villámokat hajigáló Jupiterére. A keresztények egy természetfölötti Istenben hisznek, aki az univerzumot létrehozta, míg a tudomány azt mondja el nekünk, hogyan tette mindezt – fejtegette Consolmagno.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk