Célzottan lőnek az ukránok


Az ukrán légierő felújította támadásait szerdán, és több célzott csapást hajtott végre a szakadárok állásai ellen Kelet-Ukrajnában – közölte a védelmi minisztérium. A tárca közleménye szerint a szakadároknak okozott károkról és veszteségekről egyelőre nincsenek adataik. Újraindították a “humanitárius” – élelmet és vizet tartalmazó – légi szállítmányokat is a “terrorellenes műveletben” részt vevő katonák és a helyi lakosok számára. Jelenleg heves harcok folynak a terrorellenes erők és a szakadárok között Donyeck megyében Marinyivka és Amvroszijivka településeknél, valamint Luhanszk megyében Izvarinónál – közölte Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője. Pontos információkat a harcok állásáról nem tudott mondani, csak annyit közölt, hogy az ukrán katonák tüzérségi és légi támogatást kapnak, és tartják eddigi állásaikat. A donyecki szakadárok “népköztársasága” viszont az orosz médiában azt tette közzé, hogy Marinyivkát fegyvereseik állítólag elfoglalták, az ukrán katonákat pedig bekerítették. Az Oroszország déli határa mentén illetékes vámszolgálat egyik szóvivője arról számolt be szerda este, hogy az ukrán oldalon folyó tűzharcok miatt ismét evakuálni kellett a rosztovi körzet novosahtyinszki határátkelőjénél szolgálatot teljesítőket. Tartanak ugyanis attól, hogy lövedékek csapódnak be orosz oldalon. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk